Friss hírek

Veretlen bajnok lett csapatunk a Futsal NBIII Csongrád csoportban

Kelebián szerepelt a már bajnoknak avatott FC Junior Sport hétfőn este. A határ menti községben szeretik a jó focit, ez már kiderült, amikor az alapszakaszban találkozott a két csapat. A 2017 decemberében átadott sportcsarnokot mindkét alkalommal megtöltötték a szurkolók a szegedi gárda vendégszereplései során, így igazi rangadó hangulatot teremtve.

A két együttes négyszer találkozott a szezonban, kétszer az alapszakaszban és kétszer a rájátszásban. A Kelebia végig üldözte a szegedi futsalosokat a tabellán, minden csapatot a ligában oda-vissza legyőzve, de a bajnokság kimeneteléről döntő rangadókon az FC Junior Sport csapata került ki mindig győztesen.

Az első találkozón, amelyet a Bács-Kiskun megyei településen rendeztek a szegedi fiatalok 4-2-re múlták felül a Kelebia fizikailag erős labdarúgókból álló csapatát. Majd a szegedi visszavágón, a kelebiai csapat mindet bevetett a győzelemért és egy elég durva, küzdős mérkőzésen ahol a Kelebia egy büntetőből és két a kaputól 6-7 méterre lerakott szabadrúgásból volt eredményes. A mérkőzést mégis a technikás futsalt játszó szegedi fiatalok nyerték 9-6-ra.

A felsőházi rájátszásba négy csapat került be, amelyek vitték magukkal az alapszakaszban szerzett pontjaikat, a versenyszabályzat szerint. Az FC Junior Sport és a Kelebia mellett, az Apátfalva és a Mórahalom futsalozhatott tovább egy-egy oda-vissza vágó keretei között, amelyek után a bajnokság győztese készülhet majd az osztályozó összecsapásaira egy másik Futsal NBIII-as bajnok ellen.

Két vereséget követően a Kelebia csapatának, aki szintén az NBII-be való feljutást tűzte ki célul, nem volt más lehetősége, mint kétszer felülkerekedni a szegedi csapaton. A sorsolás tökéletesen előkészítette a feljutási rangadót, hiszen mindkét csapat az Apátfalvával és a Mórahalommal találkozott először és hibátlanul várta a szegedi sportcsarnokban rendezett mérkőzést február végén.

A megközelítőleg 300 néző előtt lejátszott mérkőzésen 1-0-s hazai vezetéssel fordultak a csapatok, de a futsalt fiatal koruk óta űző hazai játékosok 4-1-re hozták a mérkőzést és így nagyon kevés esélyt hagyva a Kelebiának az aranyéremre. Ez a győzelem azért volt fontos az FC Junior Sport számára, mivel az Apátfalvi, következő találkozó megnyerésével matematikailag biztossá válhatott a bajnoki első hely.

A következő héten a Junior Sport be is zsebelte a bajnoki címet egy magabiztos 5-0-s győzelemmel Apátfalván, így a hátralévő mérkőzéseknek a veretlenség megőrzésén kívül már csak gyakorlási célja volt. A Mórahalommal játszotta utolsó hazai meccsét a Szeged, amelynek eredménye 18-2 lett a bajnok javára.

A hétfői összecsapáson Kelebián az FC Junior Sport veretlenségére legnagyobb veszélyt jelentő csapattal találkoztak a szegedi futsalosok, de a tudatosabb futsalt játszó együttes magabiztos győzelmet aratott és 9-2-re hengerelte a hazai csapatot. Ezzel a győzelmével az FC Junior Sport létjogosultságot szerzett az NBII-es osztályozóra, amelyet májusban rendeznek majd.

A rájátszás és a bajnokság gólkirálya a strandlabdarúgó válogatott, Rutai Balázs lett, aki 15 góllal zárta a hat mérkőzéses rájátszást. Tombácz Róbert tanítványai NBI-es és NBII-es csapatokkal fognak találkozni az osztályozóra való felkészülési időszakban, amely mérkőzésekről a csapat közösségi média csatornáin értesülhetnek majd a szurkolók.

Partnereink

continental.jpg
mlsz.jpg
casablanca.jpg
furgenyuszi.jpg
floridonet.jpg
oliva.jpg

Média partnereink

tv8.jpg
radio88.jpg
sbw.jpg
szegedtv.jpg
szegedma.jpg
delmagyar.jpg

6729 Szeged Szabadkai út 79.

  • Email: info@futsalszeged.hu
  • Telefon: +36 70 375 11 09

Közösségi oldalaink

Nem szeretnél lemaradni?
Kövess minket és értesülj elsőként klubbunk legfrissebb híreiről!

 

facebook
google plus
instagram
youtube logotype
facebook_page_plugin

Search